Kicsit megcsömörlöttem ezt a hetet. Megláttam a polcon a Macskák szerdáját, és úgy gondoltam Nekem ez jár. Jár, hogy kicsit pihentessem a szakmát, és szórakozzam. Így amíg mentem le Pécsre tanítani a kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a Régimódi történetet.
Kicsit másra emlékeztem, nem tudom miben, de másra. Igaz az is, hogy mivel a buszon olvastam, nem tűnt fel, hogy merre járunk, belefeledkeztem :-) Átéltem Jablonczay Lenke minden baját, és a nagyanyját is megértettem.
Tetszett az asszony, aki szerette családját, talán mindennél jobban, ennek ellenére ő volt a kalmár lány, aki mindenben a pénzt is látta. Kislenkét kívülről koncként kezelte, de éreztem, hogy nem csak azért hívatta magához, hogy ne kelljen pénzt adni, hanem azért is mert félti a gyermeket. Az utolsó színen, az utolsó dialógusban szinte ki is mondja.
Irigylem Kislenke minden akaraterejét, azt, hogy mindent kibír. Hihetetlen, szeretném ennek csak a felét, akkor talán nem borulnék ki, minden második nap.
A műből kiérződik, hogy az írónő szerette az édesanyját, minden tisztelete az övé.
Hirtelen most csak ennyi, még nem tudok felszabadultan írni róla, egyszerűen tetszett .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése