A könyvet egy kedves ismerőstől kaptam kölcsön. Körülbelül a negyedéig jutottam.
Ugyanazt érzem, mint amikor a témavezetőm csekély 20 perc alatt annyi tudnivalót töm az agyamba, mint néha hónapok alatt. Ennek oka, hogy hiába ismert a dolgok többsége, ennek ellenére így összegezve kicsit sok.
A könyv lebilincselő, a modern fizika alapvető kérdéseivel foglalkozik, ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a fizika iránt.
Lassan másfél hete egy előadáson, amit egy pécsi fizikus tanárom, dr. Koniorczyk Mátyás tartott, hallottam, hogy a modern fizikával foglalkozók valami kvantum + valami olyan amit nem értünk dologgal foglalkoznak. A könyv ezen dolgok alapját írják le, szemléletesen, hogy mindenki megértse. Kicsit hajaz imádott Feynman professzorom stílusára, mégis komolyabb hangvételűnek érzem.
2013. január 26., szombat
2012. június 26., kedd
Szabó Magda:A macskák szerdája
A történet Debrecenben játszódik .(Hol máshol??)
A lényeg, az esszencia Csokonai kollégiumból való kicsapatásának története. Átérzem, de engem nem ez fogott meg, inkább az, ahogy az írónő leírta a történetet. A főbíró, Udvaros, a rendőrminiszter és a többiek viselkedése.
Számomra ismerős volt, ahogy Lengyellel bántak, hiszen ő nem volt géniusz, egyszerűen egy szorgalmas diák, aki mindent megtett a Kollégiumért. Rossz volt olvasni, Lengyel szavait, aki teljesen összetört, mikor nem kapta meg az ösztöndíjat, helyette a Kollégium ügyeletes zsenije kapta meg. Őszintén szólva átérzem helyzetét.
Mégis, az, hogy Csokonait így csapják ki, egy félresikerült ellenőrzés miatt, hát, lássuk be szörnyű. Valóban zseni volt, valóban megérdemelte a tiszteletet (bár szerintem nem minden áron), így értem, hogy miért szólt a harang az utolsó jelenetben.
Összességében a mű, méltó a kötethez, amiben szerepel, nagyon 'tetszett'.
2012. május 24., csütörtök
Szabó Magda: Régimódi történet
Kicsit megcsömörlöttem ezt a hetet. Megláttam a polcon a Macskák szerdáját, és úgy gondoltam Nekem ez jár. Jár, hogy kicsit pihentessem a szakmát, és szórakozzam. Így amíg mentem le Pécsre tanítani a kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a Régimódi történetet.
Kicsit másra emlékeztem, nem tudom miben, de másra. Igaz az is, hogy mivel a buszon olvastam, nem tűnt fel, hogy merre járunk, belefeledkeztem :-) Átéltem Jablonczay Lenke minden baját, és a nagyanyját is megértettem.
Tetszett az asszony, aki szerette családját, talán mindennél jobban, ennek ellenére ő volt a kalmár lány, aki mindenben a pénzt is látta. Kislenkét kívülről koncként kezelte, de éreztem, hogy nem csak azért hívatta magához, hogy ne kelljen pénzt adni, hanem azért is mert félti a gyermeket. Az utolsó színen, az utolsó dialógusban szinte ki is mondja.
Irigylem Kislenke minden akaraterejét, azt, hogy mindent kibír. Hihetetlen, szeretném ennek csak a felét, akkor talán nem borulnék ki, minden második nap.
A műből kiérződik, hogy az írónő szerette az édesanyját, minden tisztelete az övé.
Hirtelen most csak ennyi, még nem tudok felszabadultan írni róla, egyszerűen tetszett .
Kicsit másra emlékeztem, nem tudom miben, de másra. Igaz az is, hogy mivel a buszon olvastam, nem tűnt fel, hogy merre járunk, belefeledkeztem :-) Átéltem Jablonczay Lenke minden baját, és a nagyanyját is megértettem.
Tetszett az asszony, aki szerette családját, talán mindennél jobban, ennek ellenére ő volt a kalmár lány, aki mindenben a pénzt is látta. Kislenkét kívülről koncként kezelte, de éreztem, hogy nem csak azért hívatta magához, hogy ne kelljen pénzt adni, hanem azért is mert félti a gyermeket. Az utolsó színen, az utolsó dialógusban szinte ki is mondja.
Irigylem Kislenke minden akaraterejét, azt, hogy mindent kibír. Hihetetlen, szeretném ennek csak a felét, akkor talán nem borulnék ki, minden második nap.
A műből kiérződik, hogy az írónő szerette az édesanyját, minden tisztelete az övé.
Hirtelen most csak ennyi, még nem tudok felszabadultan írni róla, egyszerűen tetszett .
2012. március 11., vasárnap
Werner Heisenberg: A rész és az egész - befejeztem
Sokáig váratott magára a befejezés részemről, mindig találtam valamit, vagy valakit magamnak. Talán túl sokat beszélgettem ismerőseimmel, barátaimmal, túl sok sorozatot néztem.
Egy érdekes mementó a könyvvel kapcsolatban:
Szerdán szilárdtestfizika órám van, ahol éppen a részecskék szimmetriái jöttek szóba, és a tanár úr elkezdte mesélni, hogy Heisenberg hogyan és miképp ír erről pár gondolatot a könyvben, egy görög filozófust is belevonva, de a tanár úr nem emlékezett hirtelen a nevére. Ekkor eszembe jutott, hogy jah, a könyv éppen nálam van :-) szóval előkaptam, és ahogy sejtettem a válasz Platón volt :-) nem kell mondanom, a tanár urat meglepte, hogy épp a szóban forgó könyv van nálam .
Térjünk vissza a könyvre!
Az előző két bejegyzésben már taglaltam milyen hatással volt rám a könyv. Nagyon tetszett, minden egyes részlete megragadott, ahogy az író elmeséli mi mindenen járt az agya, és még mindig megdöbbent, hogy mindezt úgy, tette, hogy sétált barátaival, persze a matematikai levezetések hosszadalmasak és fárasztóak voltak. DE MÉGIS! Tudott úgy gondolkodni egy problémán, hogy hegyet mászott, hogy sétált, vagy épp síelt. Elképesztett a zsenialitása.
A könyv vége felé már arról volt inkább szó, hogy mi és hogyan történt a háború után, hogyan rendeződtek Niels Bohrral a dolgai, hogy éledt fel barátságuk.
Paul Dirac-kal folytatott vitái, MINDEN, az a szenvedély, amivel a fizikával foglalkozik, teljesen elvarázsolt.
Feynman professzor írásai után ez a könyv, már megint megerősített abban, hogy szeretem a fizikát :-) és ha tehetem fizikával fogok foglalkozni.
Még egyszer köszönöm Leventének az ajánlást :-)
Egy érdekes mementó a könyvvel kapcsolatban:
Szerdán szilárdtestfizika órám van, ahol éppen a részecskék szimmetriái jöttek szóba, és a tanár úr elkezdte mesélni, hogy Heisenberg hogyan és miképp ír erről pár gondolatot a könyvben, egy görög filozófust is belevonva, de a tanár úr nem emlékezett hirtelen a nevére. Ekkor eszembe jutott, hogy jah, a könyv éppen nálam van :-) szóval előkaptam, és ahogy sejtettem a válasz Platón volt :-) nem kell mondanom, a tanár urat meglepte, hogy épp a szóban forgó könyv van nálam .
Térjünk vissza a könyvre!
Az előző két bejegyzésben már taglaltam milyen hatással volt rám a könyv. Nagyon tetszett, minden egyes részlete megragadott, ahogy az író elmeséli mi mindenen járt az agya, és még mindig megdöbbent, hogy mindezt úgy, tette, hogy sétált barátaival, persze a matematikai levezetések hosszadalmasak és fárasztóak voltak. DE MÉGIS! Tudott úgy gondolkodni egy problémán, hogy hegyet mászott, hogy sétált, vagy épp síelt. Elképesztett a zsenialitása.
A könyv vége felé már arról volt inkább szó, hogy mi és hogyan történt a háború után, hogyan rendeződtek Niels Bohrral a dolgai, hogy éledt fel barátságuk.
Paul Dirac-kal folytatott vitái, MINDEN, az a szenvedély, amivel a fizikával foglalkozik, teljesen elvarázsolt.
Feynman professzor írásai után ez a könyv, már megint megerősített abban, hogy szeretem a fizikát :-) és ha tehetem fizikával fogok foglalkozni.
Még egyszer köszönöm Leventének az ajánlást :-)
2012. február 29., szerda
Werner Heisenberg: A rész és az egész - még mielőtt befejezném a könyvet
Továbbra is köszönöm Leventének, hogy ajánlotta, már csak 70 oldal van vissza, de nem tudom megállni, hogy leírjam az érzéseimet :-)
Szóval, a könyv hasonló szellemben folytatódott mint eddig, éppen csak elértük a háborút.
Heisenberg nagyon szemléletesen írt le mindent, mintha ott lennénk. Nagyon érdekes volt úgy végigolvasni az atombombáról szóló elmélkedéseiket, és azt, hogy miként vélekedtek magáról a dologról, és hogy vajon az amerikai tudósok mit gondoltak, úgy, hogy Feynman professzor számos könyvében, említést tesz a dologról, hogy ott miként folytak a dolgok, és milyen eltökéltséggel dolgoztak, noha szerintem sokan nem fogták fel, hogy miért csinálják amit csinálnak.
A háborús részek alatt megdöbbentett, talán a legjobban, mégis burkoltan kifejezett részek a családjáról szóltak, hogy hogyan védte meg őket, és hogyan próbálta minél messzebb küldeni őket a veszélytől.
A háború után, talán a legfontosabb kérdése az volt, miként és hogyan kell folytatni a német tudományos életet, és majd azt hogyan olvasszák be, a mindennapi életbe, technikai fejlődésbe. Merőben más felfogás volt, mint amire az ember számítani tudott.
Habár már csak pár oldal van hátra még mindig vannak dolgok amikre kíváncsi tud lenni az ember.
Szóval még egyszer: KÖSZÖNÖM :-)
Szóval, a könyv hasonló szellemben folytatódott mint eddig, éppen csak elértük a háborút.
Heisenberg nagyon szemléletesen írt le mindent, mintha ott lennénk. Nagyon érdekes volt úgy végigolvasni az atombombáról szóló elmélkedéseiket, és azt, hogy miként vélekedtek magáról a dologról, és hogy vajon az amerikai tudósok mit gondoltak, úgy, hogy Feynman professzor számos könyvében, említést tesz a dologról, hogy ott miként folytak a dolgok, és milyen eltökéltséggel dolgoztak, noha szerintem sokan nem fogták fel, hogy miért csinálják amit csinálnak.
A háborús részek alatt megdöbbentett, talán a legjobban, mégis burkoltan kifejezett részek a családjáról szóltak, hogy hogyan védte meg őket, és hogyan próbálta minél messzebb küldeni őket a veszélytől.
A háború után, talán a legfontosabb kérdése az volt, miként és hogyan kell folytatni a német tudományos életet, és majd azt hogyan olvasszák be, a mindennapi életbe, technikai fejlődésbe. Merőben más felfogás volt, mint amire az ember számítani tudott.
Habár már csak pár oldal van hátra még mindig vannak dolgok amikre kíváncsi tud lenni az ember.
Szóval még egyszer: KÖSZÖNÖM :-)
2012. február 14., kedd
Werner Heisenberg: A rész és az egész (előzetes)
Szabó Levente ajánlása után szabadon nekiálltam olvasni a könyvet. Még csak az első 100 oldalon vagyok túl, de jaj IMÁDATOS :D
Igazából nagyon sok szemléleti és/vagy filozófiai dolgokat tanultam leginkább.
Nagyon nagyon érdekesnek tartom, hogy a nagy fizikusok, Heisenberg, Bohr sétálva, beszélgetve olyan dolgokat fejtenek ki, gondolnak át, találnak ki, amit én ésszel sosem érek fel, pedig így sosem lesz belőlem semmi értékes.
Igazából bámulatosak a történetek amiket leír, amivel szemlélteti az adott kor körülményeit, vallási nézeteit, nem is nagyon tudom letenni a könyvet...
Szóval köszönöm az ajánlást :-)
Igazából nagyon sok szemléleti és/vagy filozófiai dolgokat tanultam leginkább.
Nagyon nagyon érdekesnek tartom, hogy a nagy fizikusok, Heisenberg, Bohr sétálva, beszélgetve olyan dolgokat fejtenek ki, gondolnak át, találnak ki, amit én ésszel sosem érek fel, pedig így sosem lesz belőlem semmi értékes.
Igazából bámulatosak a történetek amiket leír, amivel szemlélteti az adott kor körülményeit, vallási nézeteit, nem is nagyon tudom letenni a könyvet...
Szóval köszönöm az ajánlást :-)
2012. január 6., péntek
Harry Potter and the method of Rationality
Ez egy Harry Potter alapokon nyugvó fanfiction itt található: http://www.fanfiction.net/s/5782108/
Nem olyan rég kaptam a linket egyik fizikás társamtól, miközben arról esett szó, hogy hogyan gondolkozik egy fizikus.
Mivel még csak a 6. fejezetnél tartok, csak ezekről tudok mesélni.
Az egész történet azon alapszik, hogy Harry nagynénje, Petunia nem a könyvben szereplő Vernonhoz megy hozzá, hanem egy professzorhoz, akinek mindene a racionalitás, ilyen szellemben neveli a fogadott fiát Harry-t is.
Az első fejezet igen mókás, Harry megkapja a levelét Roxfortból, és azon agyalnak, hogy kinek van igaza, Petuniának, aki állítja, hogy a húga boszorkány, sógora pedig varázsló volt, vagy férjének, aki nem látja a logikát abban, hogy ilyen létezhet. A helyzetet Harry próbálja megoldani egy tudományos kísérettel, és közben Feynman professzor Mai Fizika könyvéből idéz (ezzel az író levett a lábamról).
A kísérlet megtörtént így vagy úgy, és eljött McGonagall professzor (magyar fordításban: McGalagony), elkezdődött egy nagy kaland. Harry ugyanazt az utat járta be a professzorral, mint az eredeti műben Hagriddal, kicsit kakcsakringósan, minden áron logikát akart találni mindenben, kitalálta, hogy "optimalizálhatná" a muggli világot, és tulajdonképpen mindenhol mindenkit megbánt a kicsit sem optimista világképével. Végül bevallja, egyedül érzi magát a világban, a szülei nem ismerik el intelligenciáját, illetve nem érik fel ésszel stb.
Köszönöm a linket Dávidnak, amikor tehetem folytatom az olvasást, és még mesélek az élményeimről.
Eddig építő jellegű a dolog, nem szabad mindent logikával... (pedig én azt szeretem :-) )
Nem olyan rég kaptam a linket egyik fizikás társamtól, miközben arról esett szó, hogy hogyan gondolkozik egy fizikus.
Mivel még csak a 6. fejezetnél tartok, csak ezekről tudok mesélni.
Az egész történet azon alapszik, hogy Harry nagynénje, Petunia nem a könyvben szereplő Vernonhoz megy hozzá, hanem egy professzorhoz, akinek mindene a racionalitás, ilyen szellemben neveli a fogadott fiát Harry-t is.
Az első fejezet igen mókás, Harry megkapja a levelét Roxfortból, és azon agyalnak, hogy kinek van igaza, Petuniának, aki állítja, hogy a húga boszorkány, sógora pedig varázsló volt, vagy férjének, aki nem látja a logikát abban, hogy ilyen létezhet. A helyzetet Harry próbálja megoldani egy tudományos kísérettel, és közben Feynman professzor Mai Fizika könyvéből idéz (ezzel az író levett a lábamról).
A kísérlet megtörtént így vagy úgy, és eljött McGonagall professzor (magyar fordításban: McGalagony), elkezdődött egy nagy kaland. Harry ugyanazt az utat járta be a professzorral, mint az eredeti műben Hagriddal, kicsit kakcsakringósan, minden áron logikát akart találni mindenben, kitalálta, hogy "optimalizálhatná" a muggli világot, és tulajdonképpen mindenhol mindenkit megbánt a kicsit sem optimista világképével. Végül bevallja, egyedül érzi magát a világban, a szülei nem ismerik el intelligenciáját, illetve nem érik fel ésszel stb.
Köszönöm a linket Dávidnak, amikor tehetem folytatom az olvasást, és még mesélek az élményeimről.
Eddig építő jellegű a dolog, nem szabad mindent logikával... (pedig én azt szeretem :-) )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)